A következő címkéjű bejegyzések mutatása: receptek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: receptek. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. április 19., szombat

Húsvéti kalács


Annyira megtetszett Zsóka virágkalácsa, hogy úgy döntöttem, megpróbálkozom vele.

A végeredmény nem lett olyan szép, mint az övé, de az íze, teljesen tökéletes:)

Picit módosítottam a recepten, nálam így készült:

A kalács hozzávalói:


70 dkg liszt
4 dkg élesztő
450 grammos kefír fele, másik fele tej
2 tojás
2 teáskanál cukor
1 teáskanál só
4 evőkanál olvasztott vaj

Megkenéshez :
olvasztott vaj (esetleg kevés citromos olívaolaj)
1 tojás
lenmag, szezám mag,


A kelt tésztákba legtöbbször teszek kefírt, ezért ezt is így variáltam.
Egy nagy, 450 grammos megkezdett kefírem volt, kb fél pohár, erre töltöttem a tejet, így végül lett egy nagy doboz tejes kefír, amit használtam a kalács elkészítéséhez.
A tejet meglangyosítottam, beletettem a két teáskanál cukrot, egy marék lisztet is szórtam bele (korábban mindig liszt nélkül futtattam az élesztőt) és végül az élesztőt is belemorzsoltam.
Közben a kimért lisztet átszitáltam, megolvasztottam a vajat (sütőmargarint), előkészítettem a tojásokat.

A felfuttatott élesztőt beleforgattam a liszt közepébe, lazán elkevertem, majd a sóval elkevert tojásokat is hozzáadtam, ezzel is kavartam néhányat, majd az olvasztott vajat is hozzáadtam, és jól összedolgoztam.
Letakarva duplájára kelesztettem.
A megkelt tésztát a tálból kiborítva kétfelé vágtam, 1/3 -2/3 arányban. A nagyobb részt félre téve, a kisebből 3 egyforma cipót formáltam, amikből rögtön 3 kb. 15 cm átmérőjű lapokat nyújtottam. Az elsőt a sütőpapírral bélelt forma közepére helyeztem, majd megkentem olvasztott vajjal, + vékony egy kenés a citromos olívaolajjal, erre jött a másik lap, amit szintén megkentem olvasztott vajjal + a citromos olívaolajjal és az előkészített magokkal is megszórtam.



A harmadik lapot pedig bevagdostam (nos ez nem sikerült olyan szépen, mint Zsókának) és úgy tettem az előző tetejére.
Ezután a nagyobb rész (2/3-nyi) tésztát kb. 90x50 cm-is téglalappá nyújtottam megkentem az olvasztott vajjal, + ezt is megkentem a citromos olívaolajjal, és szorosan feltekertem, majd a lapok köré helyeztem.



Ezt a koszorú részt egy ollóval 1 cm-ként bevagdostam, és próbáltam jobbra-balra hajtani, de ez nem sikerült, mert, rájöttem, hogy nem vagdostam el rendesen a tésztát, így utólag, pedig már nem tudtam... sebaj.....

Végül a tészta tetejét megkentem tojással és egészet megszórtam a magokkal majd hagytam kb fél órát kelni a tepsiben.



Közben bekapcsoltam a sütőt és az előmelegített sütőben 20 perc alatt készre is sült.
Nagyon finom lett, már meg is kóstoltuk a főtt sonkával :)

Kisült a kalács



2014. január 8., szerda

Aranygaluska


Az aranygaluska nagyon fincsi desszert, a család minden tagja szereti. A legjobb frissen, amikor még melegen tálaljuk a vaníliasodóval:)

Hozzávalók:

50 dkg finomliszt
csipet só
3-4 evőkanál cukor
2 tojás sárgája
fél citrom reszelt héja
1 kisdoboz kefír
kb. 1,5 dl tej
5 dkg olvasztott vaj
2,5 dkg élesztő

kb. 15 dkg őrölt dió + 4-5 eőkanál cukor (ízlés szerint) összekeverve
kb. 8 dkg olvasztott vaj

Elkészítése:

Kissé lágyabb kalácstésztát készítek, majd duplájára kelesztem.

A 1,5 dl tejet 1 evőkanál cukorral meglangyosítok, majd belemorzsolom az élesztőt és felfuttatom benne.
A lisztbe belekeverem a sót,  a többi cukrot, a citrom héjat, és a 2 tojás sárgáját, majd a közepébe öntöm a felfuttatott élesztőt, összekeverem, hozzáadom a kisdoboz kefírt is, az olvasztott vajat pedig fokozatosan a dagasztás közben adagolom.
Addig dagasztom amíg el nem válik az edény falától, ekkor meglisztezem, letakarom és hagyom, hogy duplájára keljen.

A tepsit, vagy valamilyen tűzálló tálat kikenek margarinnal.

A megkelt tésztát olvasztott margarinba mártott kanállal kiszaggatom, egyenesen a tepsibe, de nem túl szorosan. Rétegenként megszórom a cukrozott darált dióval, a végén a maradék margarint is ráöntöm és a megmaradt diót a tetejére szórom.

Hagyom még körülbelül 20 percig kelni, amíg bemelegszik a sütő.

180 fokon kb. 30 percig sütöttem.

A vaníliasodóhoz 1 csomag vaníliás pudingot ízlés szerint cukorral 1 liter tejjel megfőzünk.









2013. december 22., vasárnap

Egy finom sajtos stangli


A sajtos rúd hozzávalói:

60 dkg liszt,
2 db 25 dkg-s kocka margarin,
10 dkg tömlős sajt
1 csapott evőkanál só,
kb 250 gramm kefir,
1 ek. ecet,
1 tojás,
reszelt sajt (trappista és füstölt)
köménymag

A stangli elkészítése:

A margarint alaposan elmorzsoljuk a liszttel, majd hozzáadjuk a sót, a tömlős sajtot és a kefírt. A kefírt fokozatosan adagoljuk, amennyi szükséges.
A hozzávalókat jól összegyúrjuk.
Ezután kettévettem, beliszteztem őket és hűtőbe tettem a mind a két adagot.
Fél óra múlva az egyiket kivettem és lisztezett deszkán kb fél centisre kinyújtottam, megkentem tojással és derelyevágóval keskeny csíkokra vágtam, majd a csíkokat feldaraboltam.
Zsírozott, lisztezett tepsibe helyeztem és ott megszórtam köménymaggal a rudakat.
Előmelegített sütőben, 200 fokon (gáz=legmagasabb fokozaton) kb 20-25 percig sütöttem, míg szép piros nem lett.



A másik adag holnap vagy holnapután lesz kisütve:)

A receptötlet alapja innét van.


2013. december 18., szerda

A világ legfontosabb receptje



"Vegyél 12 hónapot
Gondosan tisztítsd meg
a keserűségtől,
a kicsinyességtől,
a félelemtől,
a haragtól.
Azután oszd fel a hónapokat
30 vagy 31 napra.
Minden napot készíts el
1 rész munkából,
3 rész jóakaratból,
és egy gyűszűnyi derűből.
Mindehhez adj
3 evőkanál optimizmust,
1 csipetnyi iróniát,
1 késhegynyi tapintatosságot.
A kapott masszát 
bőven öntsd le szeretettel.
A kész ételt 
mindig díszítsd apró figyelmességgel,
és tálald fel mosolygó arccal.


Jó étvágyat!" ;-))




2013. december 14., szombat

Birsalmasajt

birsalmák még a fán
A birsalma szezonja most van ősszel.

Idén már saját termésű gyümölcsből készítettem a birsalma sajtot, ami külön plusz öröm számomra :)


Idén a következőképpen készítettem:

A birsalmát alaposan megmostam, a szöszös-molyhos réteget ledörzsöltem, a hibás részeket és a magházat kivágtam és kevés vízzel - épp ami ellepi -, feltettem főni. Tettem bele egy darabka fahéjat és néhány szem szegfűszeget is - ezeket érdemes pl. egy teatojásban beleengedni, mert így egyszerűbb később kivenni a megfőtt birsalmák közül.
Amikor jó puhára megfőtt a birsalma, botmixerrel egyneművé pürésítettem.
Ekkor lemértem a gyümölcsmasszát és ahány liter, annyiszor 80 dkg cukrot adtam hozzá, amivel újból felforraltam, és még 10-15 percig főztem, itt nagyon kell figyelni mert igencsak "puttyog" és könnyen kilő a fazékból, ami a bőrre kerülve akár fájdalmas is lehet, hisz tűzforró szirup, ugyanakkor elkerülhetetlen a keverés, mert könnyen leéghet a fazék alján.
A még forró masszát aztán kitöltögettem a már előkészített edényekbe, őzgerinc forma illetve kisebb hőálló üvegedények is jók. (nem kell semmivel kenni, lényeg, hogy tiszta legyen)

Nálam az erkélyen pihentek két napot, úgy hogy egy nagy dobozba helyeztem az edényeket és az egészet letakartam egy tüllhálóval. Két nap múlva a már megszilárdult birsalmasajtot kiborítottam sütőpapírra az edényekből és kb egy hétig naponta-kétnaponta, mikor hogy került rá sor, megfordítottam, hogy az alja is "levegőzzön" és kapjon egy száraz kérget - ekkor már a szobában voltak elhelyezve, de ugyanúgy tüllhálóval letakarva.

Egy hét után már gyönyörűen lehet szeletelni és szét osztogatni a családban és az ismerősöknek :)




2012. augusztus 12., vasárnap

2012. július 11., szerda

Citromos álom

Ebben a hőségben ideális desszert, nem kell sütni, rövid idő alatt elkészíthető, és a citrom friss, savanykás íze igazi felüdülés!

A Citromos álom nálam így készült:

Hozzávalók:

1/2 liter Meggle cukrászhab
50 dkg light mascarpone krém
12 evőkanál cukor
2 egész citrom
2 csomag babapiskóta (2x 20 dkg)

Elkészítés:

A mascarpone krémet összekevertem a cukorral, a citromok héját belereszeltem, majd a levét is belecsavartam, és jól kikevertem. Ezután a habot keverőgéppel keményre vertem, és lassan adagolva, összekevertem a citromos mascarponeval.



Egy doboz (lehet tortaforma, jénai, tepsi...stb..) alját kiraktam babapiskótával, rákentem a fele krémet, majd ismét egy sor piskóta következett és a tetejére a maradék citromos krém került.
A krémet villával kicsit "megdekoráltam" néhány húzás keresztbe-hosszába..
Érdemes legalább egy éjszakára hűtőbe tenni, hogy a piskóta megpuhuljon.



Tálaláskor a tetejét lime karikával lehet díszíteni:


 Isteni finom, próbáljátok ki! Jó étvágyat!




2012. május 6., vasárnap

Itt a bodza szörp készítés ideje

Már virágzik a bodza, csodálatos illatát imádom, jóó mély lélegzetekkel próbálnám elraktározni:)

Már pár éve ilyentájt rendszeres program számunkra a bodzavirág gyűjtés, ebből készítünk finom szörpöt, családunk apraja-nagyja szereti, sőt kollégáimnak is szoktam egy kis kóstolót vinni, egyikük így jellemezte: "ebben az egész május benne van".... hát igen...

Most így készítem:

Hozzávalók:
1 szatyor bodzavirág
6 liter víz
4 kg cukor
10 dkg aszkorbinsav,
1 kávéskanál borkén
4 citrom

A vizet felforralom a cukorral, majd ha kihűlt belekeverem az aszkorbinsavat, a borként, a bodzavirágot és a karikára vágott citromkarikákat.
Ez 4-5 napig érlelődik, közben naponta 1-2-szer megkevergetem.
Az 5-ik napon leszűröm és üvegekben, sötét, hűvös helyen tárolom.

Fogyasztása: vízzel vagy szódával ízlés szerint hígítva, akár egész évben eláll..



Jó tanács:

Szörp készítésre csak a fekete bodza virágzata jó, ez fás szárú növény, a gyalogbodza azonban enyhén mérgező, ám ez lágyszárú, így nem téveszthető össze a kettő.

****


2012. január 21., szombat

Harmónia szelet

Na, ezt a receptet jó szívvel ajánlom mindenkinek!
Legyen nő vagy férfi, fiatal, vagy idősebb......., kívánom, hogy sokat gyakorolja és talán az sem árt, ha a hozzávalók arányán változtatunk olykor-olykor :)

Harmónia szelet

Hozzávalók:
1/3 munka, 2/3 derű és humor
12 hónap
3 evőkanál optimizmus
1 kiskanál béketűrés
1 csipet tapintat
irónia ízlés szerint

Elkészítési mód:
A munkát derűvel és humorral jól pácold át, és add hozzá a keserűségtől, a zsugoriságtól, a szőrszálhasogatástól és az aggodalomtól jó alaposan megtisztított 12 hónaphoz! Tégy még hozzá három tetézett evőkanál optimizmust, egy kiskanál béketűrést, egy pici iróniát és egy csipet tapintatot! Az egészet bőségesen öntsd le szeretettel!

Tálalás:
A kész fogást díszítsd figyelmességek friss zöldjével és tálald fel vidáman, mosolygós arccal! A teljes adagot oszd el úgy, hogy jusson belőle az év minden napjára!


Forrás: deruselet. hu