A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Isten. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. november 14., szerda
Egy álom üzenete
Álmomban látogatóban jártam Istennél.
Bekopogtam, hogy beszélgetni szeretnék vele, ha van rám ideje.
Az Úr elmosolyodott és így válaszolt:
Az én időm végtelen, mindenre jut belőle. Mire vagy kíváncsi?
Az érdekelne, mit tartasz a legfurcsábbnak az emberekben?
- Azt, hogy nem szeretnek gyerekek lenni, siettetik a felnőtté válást, majd visszavágyódnak a gyermekkorba.
- Azt, hogy akár az egészségüket is feláldozzák, hogy sok pénzük legyen, majd rengeteg pénzt költenek rá, hogy visszanyerjék egészségüket.
- Azt, hogy izgatottan lesik a jövőt, hogy megfeledkeznek a jelenről, így aztán nemhogy a jövőt, de a jelent sem élik meg.
- Azt, hogy úgy élnek, mintha sose halnának meg és úgy halnak meg, mintha sose éltek volna.
Atyaként mit szeretnél, ha gyerekeid mely tanulságokat jegyeznék meg ?
* Tanulják meg, hogy senkiből nem lehet erővel kicsikarni a szeretetet.
* Hagyni kell, hogy szerethessenek.
* Nem az a legértékesebb, hogy mit szeretnénk az életben, hanem az, hogy kik állnak mellettünk.
* Tanulják meg, hogy nem célszerű másokhoz mérni magukat, saját magukhoz képest legyünk elbírálhatóak.
* Fogadják el, hogy nem az a gazdag, akinek a legtöbbje van, hanem az, akinek a legkevesebbre van szüksége.
* Tanulják meg, hogy csak néhány másodperc kell ahhoz, hogy mély sebeket ejtsünk azokon, akiket szeretünk, ám sok-sok év kell ahhoz, hogy ezek begyógyuljanak.
* A megbocsátást a megbocsátás gyakorlásának útján kell megtanulni.
* El kell fogadni, hogy vannak olyanok, akik mélyen éreznek, de nem tanulták meg kimutatni érzelmeiket.
* Meg kell tanulni, hogy bármit lehet pénzen venni, csak boldogságot nem.
* Két ember nézheti ugyanazt a dolgot és mégis két másféle dolgot látnak.
* Meg kell tanulni, hogy az, az igazi barát, aki mindent tud rólunk és mégis szeret.
* Nem mindig elég, ha mások megbocsátanak, meg kell bocsátanunk magunknak is.
Búcsúzásnál megköszöntem szavait, ő pedig így válaszolt:
Az emberek elfelejtik mit mondtál, mit csináltál.
De arra mindig emlékezni fognak, hogy milyen érzéseket ébresztettél bennük!
2012. március 8., csütörtök
A nő
Amikor Isten a nőt teremtette, késő estig dolgozott a hatodik napon.
Egy angyal arra járt, és megkérdezte:
-Miért töltesz annyi időt ezzel?
És az Úr azt felelte:
- Láttad az összes specifikációt, aminek meg kell felelnem, hogy megformáljam őt? Mosható legyen, de ne legyen műanyag.
Több, mint kétszáz mozgó alkatrészből áll, melyek mindegyike cserélhető kell, hogy legyen és mindenféle étellel működnie kell, képesnek kell lennie egyszerre több gyermeket a karjában tartani, megölelni őket úgy, hogy az meggyógyítson mindent, a lezúzott térdtől a széttört szívekig, és mindezt mindössze két kézzel.
Az angyalra mindez mély benyomást tett.
- Csak két kéz... Lehetetlen! És ez a standard modell?!! Túl sok munka ez egy napra...várj holnapig, és fejezd be őt reggel!
- Nem. - mondta az Úr - már annyira közel vagyok, hogy befejezzem ezt a teremtményt, mely szívem legkedvesebbje lesz. Meggyógyítja magát, ha beteg, és egy nap 18 órát tud dolgozni.
Az angyal közelebb jött, és megérintette a nőt. - De Uram, olyan puhának teremtetted őt.
- Igen, puha - mondta az Úr - de erősnek is alkottam. - El sem tudod képzelni, mit elvisel és legyőz.
- Tud gondolkodni? - - kérdezte az angyal.
Az Úr azt felelte:
- Nemcsak gondolkodni tud, de érvelni és egyezkedni is.
Az angyal megérintette a nő arcát....
- Uram, úgy tűnik, a teremtmény ereszt! Túl sok terhet róttál rá!
- Nem ereszt... Ezek könnyek - javította ki az Úr az angyalt.
- Az mire való? - kérdezte az angyal.
És mondá az Úr:
- A könnyekkel fejezi ki bánatát, kételyeit, szeretetét, magányosságát, szenvedését és büszkeségét.
Ez igen nagy hatást tett az angyalra:
-Uram, te zseniális vagy! Mindenre gondoltál. A nő valóban csodálatos!

2012. február 13., hétfő
Fodrászok nem is léteznek!
Egyszer egy keresztény ember elment a fodrászhoz. Hajvágás közben sokat beszélgettek a világ dolgairól, és amikor Isten is szóba került a fodrász ezt mondta:
Én nem hiszek Istenben. Hinnék, ha létezne. De Isten nem létezik!
- Miért mondod ezt? - kérdezte a vendég.
- Nos, elég annyit tenned, hogy kimész az utcára vagy bekapcsolod a tv-t, és egyből rájössz, hogy Isten nem létezik. Szerinted, ha Isten létezne, lenne ennyi beteg ember? Történne ennyi szörnyűség? Lenne ennyi elhagyatott gyerek? Ha Isten létezne, nem lenne ennyi fájdalom és szenvedés. Nem tudom elképzelni, hogy egy szerető Isten, akiről beszélnek, megengedné ezt a sok rosszat. Ezt a kérdést ilyen egyszerű megválaszolni.
A kuncsaft elgondolkozott egy pillanatra, de végül nem mondott semmit.
Amikor elkészült, fizetett és távozott a vendég, meglátott egy büdös, igénytelen, tetves hajú embert a fodrász üzlete előtt. Visszafordult az üzletbe és ezt mondta:
- Tudod mit!? Fodrászok nem is léteznek! - mondta a fodrászának.
- Te meg hogy mondhatsz ilyet? Szerinted akkor ki csinálta meg az előbb a hajadat, ha nem egy fodrász?
- Nem! Ha léteznének fodrászok, akkor nem látnék koszos, ápolatlan és tetves hajú embert az utcán, mint például az, aki az üzleted előtt álldogál.
- Jaj, ne fárassz! Persze, hogy látsz ilyeneket! De szerinted mit kezdjek vele, ha egyszerűen arra nem veszi a fáradtságot, hogy bejöjjön hozzám? Nem fogok kimenni és beráncigálni, hogy levágjam a haját, és rendbe tegyem. Nem kényszeríthetem!
- Pontosan, ahogy mondod! - vágta rá a választ a keresztény férfi - Ez itt a lényeg! Isten létezik! De a legtöbb ember nem keresi, nem megy hozzá, hanem elzárkózik előle. Maximum, kiált egy "Jaj Istenemet vagy csak Jóistent!" és kész. Ezért van a világban sok szenvedés és fájdalom, mert ISTEN SENKIT SEM KÉNYSZERÍT ARRA, HOGY ŐT KÖVESSE!

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)