A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mosoly. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mosoly. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. december 1., hétfő

Sosem cserélném el


A minap kaptam ezt a bölcs életfilozófiát:

Egy nap, egy fiatal barátnőm azt kérdezte tőlem, milyen érzés öregedni.
Meghökkentem kérdésén, mert én sosem gondoltam arra, hogy öreg lennék. Az ifjú hölgy, látván reakciómat, rögtön zavarba jött, de megmagyaráztam neki, hogy számomra ez egy érdekes kérdés, elgondolkodom rajta és majd később válaszolok neki.

Végül is úgy döntöttem, hogy az öregedés egy ajándék.

Tulajdonképpen életemben most lehetek először az, aki mindig is szerettem volna lenni. .

Persze, nem a testem!

Időnként én is kétségbeesem a ráncaim, a táskás szemem, a megereszkedett fenekem miatt. És gyakran meghökkenek azon az öreg nőn, aki visszanéz rám a tükörből /aki pont úgy néz ki, mint az anyám/, de nem sokáig gyötrődöm ezek felett.

Sosem cserélném el az én nagyszerű életemet, a szerető családomat, az én csodálatos barátaimat a kevésbé ősz hajért vagy egy feszes hasért.
Ahogy korosodtam, egyre kedvesebb lettem a magam számára és kevésbé kritikus magammal szemben. A saját barátommá váltam. Nem tolom le magam, ha több süteményt eszem a kelleténél, vagy nem vetem be az ágyat, vagy megveszem azt a virágtartót az erkélyre, amire semmi szükség nincs, de jól néz ki.

Felhatalmazva érzem magam, hogy élvezkedjek, hogy rendetlen legyek, hogy extravagáns legyek. Annyiszor megéltem, hogy legkedvesebb barátaim idő előtt elmennek; mielőtt még megérték volna azt a szabadságot, amit az öregség hoz magával.

Ki törődik azzal, hogy hajnali 4 -ig olvasok, vagy játszom a computeren? Táncolhatok a régi muzsikára, ha úgy tartja a kedvem és sírhatok a régi szerelem emlékén.....és meg is teszem.
Sétálok a vízparton egy olyan fürdőruhában, amiben kidomborodnak a testrészeim, és önfeledten vetem bele magam a hullámokba, ha jól esik, és nem törődöm a motorcsónakokból rám vetett sajnálkozó pillantásokkal. Ők is lesznek öregek.

Tudom, persze, azt is, hogy időnként feledékeny vagyok. És hát van is néha mit, elfelejteni az életből. De azért a legfontosabb dolgokra emlékszem.
Hát igen, életem során azért megtört néhányszor a szívem. Hogyne tört volna meg, amikor elveszítesz valakit, akit szerettél, amikor egy gyerek szenved, vagy elüti a cicádat egy autó? De a megtört szív az, ami erőt ad és megértést és részvétet kelt. Egy olyan szív, mely sosem szenvedett, érzéketlen maradt minden iránt, az sosem fog örömöt érezni a tökéletlenség felett.

Én nagyon boldog vagyok, hogy elég soká éltem ahhoz, hogy megőszülhessek,hogy a fiatalos nevetésem mély ráncokat mart az arcomra. Oly sokan vannak,akik soha nem nevettek és oly sokan, akik nem érték meg, hogy ősz hajszálaik legyenek.

Ahogy múlnak az évek, úgy egyre könnyebb pozitív lenni. Egyre kevesebbet kell törődni azzal, mit gondolnak mások. . ..Én nem teszek fel magamnak se kérdéseket. Ráadásul fenntartom magamnak a jogot, hogy ne legyen igazam.

Nos, válaszolva ifjú barátnőm kérdésére, elmondhatom, hogy nem bánom, hogy öregszem. Szabaddá tesz. Szeretem azt, akivé váltam. Nem akarok örökké élni, de amíg itt vagyok, nem fecsérlem olyanra az időmet, mint, hogy mi lett volna ha... vagy azon izgassam magam, mi lesz majd.

És minden áldott nap eszem édességet /már ha kedvem van hozzá/.

Mindig mosolyogj és a szívből fakadó igaz barátságokra nagyon vigyázz!

Szeretettel ajánlom a fenti gondolatokat kor- és kórtársaimnak.
És ajánlom még, hogy mindig nevessetek a saját hülyeségeiteken, mert a nevetés az élet legnagyobb adománya és erősíti az immunrendszert.







2014. június 30., hétfő

Bölcs emberek tanításai


Az alábbi tanítások kör-emailben érkeztek hozzám, már többször körbejárta a földet, biztos megkaptam már én is egyszer, kétszer vagy többször is...


1. Adj többet, mint amennyit elvárnak tőled, és ezt örömmel tedd!


2. Akármihez fogsz, szenvedéllyel csináld végig!


3. Harapd el szavaid, ha kritizálni akarsz, de a dicséreteket a tetőről is kiáltsd!


4. Mikor azt mondod: Szeretlek, érezd komolyan!


5. Mikor bocsánatot kérsz, nézz az illető szemébe!


6. Bízz az emberekben, de láss keresztül a hímezett hazugságokon!


7. Te egyedüli lélek vagy, aki valamiben a legjobb a világon. Ezért bízz magadban és találd meg azt a valamit, ami lekötelezve az emberiség javát szolgálja!


8. Sose nevesd ki senki álmait! Akinek nincs álma, annak nincs is sok mindene.
Ha te az emberekben magadat is megismered, az a te lelki biztonságodat fejleszti.


9. Szeress mélyen és szenvedélyesen! Akkor is, ha fájdalmas lehet a szakítás, ez az egyetlen módja annak, hogy teljessé tedd az életed.


10. Nézeteltérésben küzdj becsületesen - gúnyolódás nélkül!


11. Ne ítélj el senkit a rokonain keresztül, vagy az első benyomásból!


12. Tanulj mások hibájából!


13. Ha valaki kérdez tőled valamit, amire nem akarsz válaszolni, mosolyogva kérdezz vissza:
miért akarod ezt tudni?


14. Jusson eszedbe, hogy a nagy szerelem és a nagy siker nagy rizikóval jár!


15. Az igazságot és a kegyelmedet soha ne hagyd el! Akaszd e kettőt nyakadba, hogy mindig és mindenhol a szíved közelében legyen!


16. Ha vesztettél, ne veszítsd el a tanulságot!


17. Jusson eszedbe a TTF: *T*isztelet magad iránt, *T*isztelet mások iránt, és *F*elelősség a saját tetteidért.


18. Ne hagyd, hogy egy kis nézeteltérés tönkretegyen egy nagy barátságot!


19. Amint rájöttél, hogy hibáztál, igyekezz azt kijavítani!


20. Mosolyogj, miközben felveszed a telefont! A hívó érezni fogja a hangodból, hogy jó szándékkal gondolsz rá.


Szeretettel kívánok szép napot! :)








2013. december 18., szerda

A világ legfontosabb receptje



"Vegyél 12 hónapot
Gondosan tisztítsd meg
a keserűségtől,
a kicsinyességtől,
a félelemtől,
a haragtól.
Azután oszd fel a hónapokat
30 vagy 31 napra.
Minden napot készíts el
1 rész munkából,
3 rész jóakaratból,
és egy gyűszűnyi derűből.
Mindehhez adj
3 evőkanál optimizmust,
1 csipetnyi iróniát,
1 késhegynyi tapintatosságot.
A kapott masszát 
bőven öntsd le szeretettel.
A kész ételt 
mindig díszítsd apró figyelmességgel,
és tálald fel mosolygó arccal.


Jó étvágyat!" ;-))




2012. december 26., szerda

Szeretettel küldöm ...


Szeretetbe csomagolva mosolyt küldök teneked.
Ha kibontod a csomagot, mosolyomat megleled.
Szeretetbe csomagolva, a mosolyod küldd tovább,
kívánd azt, hogy mosolyodtól gazdagodjon a világ!:)


Kép: alittlebirdietoldmeso.blogspot.com


2012. december 22., szombat

Békés, Boldog karácsonyt!



Nyolczas Péterné Marcsi: Karácsonyeste

Karácsony este ha hullna a hó,
az lenne gyönyörű, az lenne jó.
Karácsony este, ha szelídülne a szó,
az lenne kedves, az lenne megható.
Karácsony este, ha mindenki mosolyogna,
félretenné a gondokat, és nem szomorkodna.
Karácsony este csak állnánk a fa előtt,
s nem gondolnánk arra, mi lesz, mi volt azelőtt.
Nem emlegetnénk, mit csinált, vagy mit nem a jámbor,
csak arra figyelnénk, hogy itt áll előttünk a jászol.
Benne a kis Jézus, ki most született a mából.
Legalább karácsony este tudjunk őszintén boldognak lenni,
egymásra nevetni, megilletődve ölelni.
S míg átsuhanna felettünk az angyal szárnya,
csak hullna a hó szép csendesen a békés világra.

Forrás: poet.hu


Kép: blingee.com

Kép: animateit.net