A legnagyobb hatalmat azzal gyakorolhatod a felett, aki megbántott, hogy megbocsátasz neki.
Amikor azt mondod: „Megbocsátok, és többé nem hozom fel ezt ellened”, akkor mindkét fél megszabadul a közöttetek fennálló negatív köteléktől. Sőt még ennél is több történik: ezzel magunkat is felszabadítjuk az „áldozat” szerepköréből.
Amíg nem bocsátunk meg azoknak, akik megsebeztek, addig nem tudjuk elengedni őket; magunkkal cipeljük őket, mindig ott vannak körülöttünk, mint a fejünk körül keringő viharmadár.
Az egyik legnagyobb kísértésünk, hogy ragaszkodjunk a haraghoz, amit ellenségeink iránt érzünk, ezáltal azonban az határoz meg minket, hogy ők megsebeztek.
A megbocsátás épp ezért nemcsak a másik felet szabadítja fel, hanem mi magunkat is! Ez az igazi szabadság útja. A megbocsátás azonban nem mindig jelent egyben felejtést is.
Lehet, hogy megbocsátunk valakinek, de annak az emléke, amit tettek, sokáig megmaradhat. Sebhelyként hordozzuk érzelmeinkben, sőt esetleg a testünkön is hordjuk fizikailag látható jelét.
A megbocsátás azt változtatja meg, hogyan emlékezünk. Az átokból így lesz áldás.
Amikor megbocsátjuk szüleinknek a válásukat, gyermekeinknek a szeretetlenségüket, barátainknak azt, hogy nehéz időkben nem álltak hűségesen mellettünk, a tanácsadóinknak a rossz tanácsot, a főnökünknek az igazságtalan bánásmódot, akkor nem kell többé magunkat olyan események áldozatának tekintenünk, amelyek fölött nincs irányításunk.
A megbocsátás lehetővé teszi, hogy visszanyerjük az erőnket, hogy az események ne keserítsenek meg, ne korlátozzanak be, és ne pusztítsanak el.
Van valaki, akinek meg kell bocsátanod?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése