Havas Éva - Léleklángocskák
Évről évre egyre jobban
fáj a szívem, és titokban
átlépnék a mindenen,
hogy a múlt jelen legyen.
Ilyenkor a fény is könnyez`
a gyertya is mindig több lesz,
libben a láng, ellobog,
érzi, hogy magam vagyok.
Gondolatban átölelnek
- minden egyes kedvesemnek
megsimítom arcát, kezét,
mondanám a Sorsnak: Elég!
Ne tüntess el több szerettet!
Szívem napról napra retteg,
szorongva lesem a naptárt,
s ha október hava lejárt
- szívem elviszem hozzátok,
eltávozott hű barátok,
édesapám, hű szerelmem,
s mindenki, kit elvesztettem -
Virág közé rejtve itt van,
mit növeltem álmaimban,
gyertyák lángja is azt jelzi,
lelkem fájó könnyét ejti:
Szerettelek és szeretlek,
soha-soha nem feledlek!
Forrás: poet.hu
Juhász Gyula - Consolatio
Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,
Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.
Ők itt maradnak bennünk csöndesen még,
Hiszen hazánk nekünk a végtelenség.
Emlékük, mint a lámpafény az estben,
Kitündököl és ragyog egyre szebben
És melegít, mint kandalló a télben,
Derűs szelíden és örök fehéren.
Szemünkben tükrözik tekintetük még
S a boldog órák drága, tiszta üdvét
Fölissza lelkünk, mint virág a napfényt
És élnek ők tovább, szűz gondolatként.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése