2012. május 6., vasárnap

Itt a bodza szörp készítés ideje

Már virágzik a bodza, csodálatos illatát imádom, jóó mély lélegzetekkel próbálnám elraktározni:)

Már pár éve ilyentájt rendszeres program számunkra a bodzavirág gyűjtés, ebből készítünk finom szörpöt, családunk apraja-nagyja szereti, sőt kollégáimnak is szoktam egy kis kóstolót vinni, egyikük így jellemezte: "ebben az egész május benne van".... hát igen...

Most így készítem:

Hozzávalók:
1 szatyor bodzavirág
6 liter víz
4 kg cukor
10 dkg aszkorbinsav,
1 kávéskanál borkén
4 citrom

A vizet felforralom a cukorral, majd ha kihűlt belekeverem az aszkorbinsavat, a borként, a bodzavirágot és a karikára vágott citromkarikákat.
Ez 4-5 napig érlelődik, közben naponta 1-2-szer megkevergetem.
Az 5-ik napon leszűröm és üvegekben, sötét, hűvös helyen tárolom.

Fogyasztása: vízzel vagy szódával ízlés szerint hígítva, akár egész évben eláll..



Jó tanács:

Szörp készítésre csak a fekete bodza virágzata jó, ez fás szárú növény, a gyalogbodza azonban enyhén mérgező, ám ez lágyszárú, így nem téveszthető össze a kettő.

****


Édesanya

Egyszer egy gyermek megszületni készült, és így szólt az Istenhez:
"Azt beszélik, holnap leküldesz a Földre, de hogyan fogok élni ott, hisz kicsi és védtelen vagyok?"
Isten azt válaszolta:
"A sok angyal közül kiválasztottam neked egyet, aki várni fog téged és vigyázni rád!"
-"De itt a mennyországban nem csinálok mást, csak énekelek és mosolygok. Erre van szükségem, hogy boldog lehessek."-mondta a gyermek.
Isten így felelt:
"Az angyalod mindennap fog énekelni neked, és érezni fogod a szeretetét, és boldog leszel!"
"És hogyan fogom megérteni az embereket, ha nem értem a nyelvüket?"- kérdezte a gyermek
"Az könnyű! Az angyalod megfogja tanítani neked a legszebb és legédesebb szavakat, amiket valaha is hallani fogsz, és az Angyalod türelemmel és gondossággal meg fog tanítani beszélni"- válaszolta az Isten.
A gyermek felnézett Istenre és így szólt:
"És mit fogok tenni, ha veled akarok majd beszélni?"
Isten rámosolygott a kisdedre és azt mondta:
"Az Angyalod össze fogja tenni a kezeidet, és megtanít imádkozni."
A gyermek kissé szomorúan folytatta:
"Úgy hallottam, hogy a földön rossz emberek is vannak. Ki fog engem megvédeni tőlük?"
Isten megölelte a gyermeket és azt válaszolta:
"Az Angyalod óvni fog téged akkor is, ha az az élete kockáztatásával is jár"
A gyermek elszontyolodva nézett maga elé és így szólt:
"De mindig bánatos leszek, mert nem láthatlak téged!"
Isten ismét megölelte a gyermeket:
"Az Angyalod mindig beszélni fog neked rólam,és megfogja mutatni, hogyan juthatsz vissza hozzám, habár én mindig melletted leszek!"
Ekkor, bár nagy békesség volt a mennyben, már hallani lehetett a földi hangokat. A gyermek sietve kérdezte:
"Istenem, ha most mennem kell, kérlek áruld el nekem az Angyalom nevét!"
"Egyszerűen így fogod hívni: "ÉDESANYA"